Menü
Kezdőlap Karakterek
Történetek Képek
Videók Rólunk
Extra Vendégkönyv
Az út elején Ihletmerítő
Még több Saver Még több Krisz

 

 
Banner

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Our World

Üdv néked, földi halandó, ki ide tévedtél!

Ez a honlap, egy olyan világba kalauzol, ahol a saját megalkotott szereplőinkel találkozhatsz. Ez az egész egy játék, egy szerepjáték, ami szépen lassan egy kisebb fanfictiont alkot. Akik játszanak, azok pedig a szerkesztők. A honlap tehát, a mi játékunkat, illetve fanfictionunkat tartalmazza. Reméjük, hogy ami nekünk szórakozás, nektek is örömet fog okozni, és szívesen olvasátok majd az írásainkat. Előre bocsátanám azonban, hogy elég sok írásunk yaoi járványban fertőződött, amit igyekszünk jelezni az adott írás elején korhatárral együtt, de mi is csak emberek vagyunk, tehát tévedhetünk. Ilyen esetbe, kérelek téged, kúltúrált formában ad tudtunkra a tévesztésünket, és mi azonnal kijavítjuk azt. Ha esetleg valami kérdésed lenne, azt a vendégkönyve teheted fel, amire vagy én, vagy Krisz, szívesen válaszulunk. Ha kedved van jobban megismerni minket, kattints a bal oldalt lévő "rólunk" feliratra. Ha szeretnéd elolvasni az írásainkat, kattintsz a "történetek" feliratra. Vagy ha esetleg, először a történetek szereplőivel ismerkednél meg, akkor a "karakterek" menüt ajánlom figyelmedbe.

 
Welcome!

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Extra

~Saver  2015.03.15. 11:34

Üdv néktek!

Jó pár hónap kihagyásunk volt ilyen-olyan okok miatt, a lényeg az hogy most egy jókora szünet után talán újra éledünk. Tegnap folytattuk a storykat, és végre nem a nyag üres semmi köszön, ha rámész az "extra" oldalára. Jelenleg még csak egy bejegyzés található rajta, ami 7 olyan dolgot szedett össze, ami talán ujdonság lehet velünk, illetve az írásainkkal (játékunkkal) kapcsolatban. Jó nézelődést ^^

 

Hi everybody!

~Saver  2014.12.13. 11:01

Még mindig folytatjuk a már megkezdett szerepezéseket, de ismét újat kezdtünk, Érzelmek a porondon címmel. Kicsit másabb az alap story mint álltalában, és a szereplők is egy kicsit mások, viszont a felosztás ugyan az. Én seme maradtam, Krisz meg uke. De ez most nem lesz ilyen pofon egyszerű ^^ .

Két főszereplőnk Floris Jurgen, aki Krisz irányítása alatt mozog, a másik szereplő pedig Luke Wolf, aki pedig én lennék. Luke már kisgyermek kora óta a vándor cirkusznál dolgozik, és nevelkedik, míg Floris csak álmodozik arról hogy egyszer majd a vándor cirkusz tagja lesz, míg egy nap végül tényleg elszánja magát, és fel keresi a vándor cirkuszt, hogy teljesíthesse álmát, és a vándor cirkusz kötéltáncosa lehessen. Így találkozik Lukeval, akinek viszont az a célja, hogy kitörjön a cirkusz közegéből. Végül ketté vállnak majd az utjaik?

Ide kattintva megtudhatod!

 

GOMENASAI~

~Krisz  2014.10.11. 19:32

Nos, ez az első posztom a főoldalon, úgyhogy nézzétek el nekem, amiért talán nem lesz annyira áttekinthető, mint Saveré. Nos, először is azzal kezdeném, hogy bocsánatot kérek az én, és Saver nevében is, amiért nem értesítettünk titeket az újdonságokról. Ezért, - elcsúszva bár - most írnám ki. 


- Elkezdődött a Demon Love nevű sztori, amely Vito és Draco románcát fejti ki. Hogy félreértés ne essék, a Draco alatt nem Draco Malfoyra gondolok, hanem Draco Crylote-re, Saver jóvoltából. Készülök áttekinthetőbben leírni a dolgokat, tehát valószínűleg át lesz rendezve, ha Saver barátnőm is áldását adja rá.


- Másodszor, igyekszünk feltölteni a Sakura no Yume részeit, hogy ti is értesüljetek a dolgokról. A többiből pedig ugyan úgy hozzuk a frisseket. :) 
Még egyszer gomene~

new

~Saver  2014.07.31. 17:58

Még ugyan nincs föltéve a Sakura no yume összes része, de ismét feltettem egy kisebb szöszenetett belőle, illetve, a képek oldalon, már képekben is lehet látni a két főszerepőlőt (egyenlőre még csak külön-külön). Továbbá, ma kezdtük el az új szerit,  Love the strings címmel, aminek már a karakter bemutatásai is megtekinthetők a karakterek oldalon.

Sakura no yume

~Saver  2014.07.20. 15:12

Föl került az első, és jelenleg egyetlen játékunk, - írásunk - egy része. Még nagyon az eleje, de már valamennyi olvasható belőle, habár még mindig szerkesztés alatt áll, mert nem fért ki egy oldalra, és a szó közepénél levágta, ami miatt nyitnom kellet egy Sakura no yume 2 modult, visszont ott meg össze keveredtek a szövegek, úgy hogy...most káosz van egy kicsit, de már a Sakura no yume oldalon lehet olvasni belőlle.

Ha valaki kíváncsi rá, akkor a bal oldalt lévő "történetek" deliratra kattintson, és utána a történet címére - tehát arra, hogy Sakura no yume. Előre bocsátanám már most, - de oda írtam a történet elejére is - hogy ez nagy mértékben yaoi tartalmú, és nem is nevezném túl gyenge yaoinak, úgy hogy antiyaoisták szerintem csak ha nagyon merészek :D  Visszont kezdő yaoisták nyugodtan, nem egy Enzai féle bolondság :)

Ezen kívül pedig, felkerült a Sakura no yume uke főszereplőjének leírása. Bal oldalt, a karakterek oldalon elolvasható (ajánlott a story elolvasása előtt megismerkedni a szereplőkkel).

 

Haladunk :)

~Saver  2014.07.14. 21:09

Bár lassan, de már eljutottunk oda, hogy a bal oldali modulokra kattintasz, akkor mindegyikre bejön valami. Néhánynál már tartalommal is lehet találkozni. Igyekszek szerkeszteni, de táborban vagyok, úgy hogy kevesebb időm lesz rá, mint egyébként. De azért remélem valamire megyünk majd így is :D


 

Nyitás!

~Saver  2014.07.12. 23:54

Íme a kezdő pillanatok! Még szerkesztés alatt van a honlap, eléggé kezdetleges, de remélem, és igyekszem jobbá és jobbá varázsolni. Partnerem ebbe Krisz, akivel együtt vezetem majd ezt a honlapot. Alapvető célunk nem több, mint a saját szórakoztatásunkból játszott szerepjáték szövegeket feltenni ide, hogy ti is velünk együtt szórakozhassatok. Azt reméljük - szerintem mondhatom Krisz nevében is ,- hogy örömöket fogjátok lelni az írásaikban :) Amit előrebocsátok ezzel kapcsolatba, hogy nagy mennyiségű yaoi írást fog tartalmazni a honlap, amit igyekszünk/igyekszem majd az adott írás előtt feltüntetni (korhatárral) , de jó ha tudod, hogy ilyennel is találkozhatsz. Nos, talán én így nem is írnék többet bevezetőnek :)


Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.