Kirohant, mint valami idióta. Még is mit gondol ez...lesétáltam a lépcsőn a konyhába, elég lassan, mivel még fölsem ébredtem teljesen.

- Neked mi a szent szűz bajod van? - kérdeztem Takanotól, aki olyan arcot vágott mint aki szellemet látott - Valami nagyon rosszat álmodhattál...ha az a bajod hogy melléd feküküdtem akkor alhatok a kanpén is... - mondtam a fejemet vakargatva. Kissé elpirulva. Talán tényleg nem kellett volna egyből mellé feküdnöm...aztán észrevettem Masato rosszalló tekintetét - Mivan?! - kérdeztem meglepetten - Mit tettem? - néma csend - Ahj, Istenem! Miért kell így néznetek rám...komolyan mondom...mondjatok már valamit!

- Ezt pont te kérdezed? - mondta Masato. Villámokat szortak a szemei - Hogy teheted ezt vele akarata ellenére?!

- Mivan?! Nem csináltam semmit se te idióta...világ életemben hetero voltam, azt sem tudom hogy kell csinálni...hagyatok már békén...na jól van, én kicuccolok a szobádból...Aludjál egyedül, és akkor nem kell félned hogy esetleg "megerőszakollak" vagy micsoda... - durcásan mentem föl a lépcsőkön. Lehoztam egy párnát meg egy takarót. Közbe pedig azon kattogtam, hogy hogy lehetnek ekkora idióták...mire leértem a párnával, meg a a takaróval, Takano ott üldögélt a kanapén forró csokit iszogatva. Cinikusan elnevettem magamat.

- Nem hiszem el... - morogtam magam elé - Azt hiszem az lenne a legjobb ha elmennél - mondta Masato, Takano vállát simogatva - Igen, mást se fogok tenni az éjszaka közepén... - a szemem sarkából néztem őket, amíg letettem a párnát és a takarót - Bocs hogy élek... - vajon miért utál engem ennyire ez a Masato...fel nem tudom fogni... Betakartam magamat a takaróval, és neki támaszkodtam a kanapé háttámlájával - Honnan tudod, hogy nem e Masato csinált veled valamit, amíg én lementem a boltba vagy valami? Tudta hogy úgy se gyanakodnál rá, ezért logikus nem? - Takano Masatora nézett, de nem megvető, sokkal inkább kérő szemekkel, hogy hallgattasson már el. Éreztem, hogy fekete bárány vagyok - Jóól van gyerekek...látom én vagyok az akit utálni lehet...de az Isten ágyon meg, ruhába vagyok, még is hogy csinálhattam volna veled?! He? Hogy lehetsz ilyen szerencsétlen...komolyan mondom... csak azért mert fáj a hátsód...majdnem meghaltál te nagyon barom! Örülhetsz hogy csak az fáj! És még te kéred tőlem hogy bízzak benned...

- Robin, menny haza... - ismételte újra Masato - Ha nem is csináltál vele semmit, akkor is...csak rossz hatással lehetsz az állapotára...már mondtam korábban is, de elmondom még egyszer. Nincs szüksége egy hozzád hasonló teherre!

- Pfff... - félrefordítottam a fejemet. - Takano...te mit szeretnél? - nem néztem rá. Nem mertem, azok után hogy miket képzel róla. Nem akartam a szemébe nézni. Ha azt mondja mennyek el, elmegyek. Ha azt mondja maradjak, maradok. A döntés az ő kezében van...

Nem igazán értettem, hogy miről van szó. Megpróbáltam a pozitív oldalát nézni a dolognak. Végülis, akkor Robin vette el hátul a szüzességem. Ennek örülnöm kell. Értetlenkedve kapkodtam a fejem Robin és Masato között, akik olyanok voltak, mint egy házaspár, aki egymást okolja, hogy miért ilyen a gyerek. Mármint én. Egy mondatra azonban felkaptam a fejem. - ... majdnem meghaltál, te nagyon barom! - tényleg? Én? Miért haltam volna meg? Vagy ez tegnap történt? Mikor? A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben. Nem tudtam odafigyelni a beszédükre. -Pff... Takano... te mit szeretnél? - kérdezte Robin felém fordulva. Én csak tettem, amit tettem. Kinyújtottam a kezem, ölelésre várva. Robin felé. Mind a ketten ledöbbentek, és én csak ennyit motyogtam.

- Szeretem Robint. Ezt te is tudod, tesó. - mondtam Robint fürkészve, még mindig kinyújtott kezekkel. Úgy néztem ki, mint egy kisgyerek, de nem érdekelt. Robin ölelésére vágytam. Hogy átöleljen a puha testével, karjával. Hogy beszívhassam a bőrének illatát... és hogy érezzem az ajkaimon ajkainak melegét... de azt a bizonyos dolgot még nem akartam újra megtenni vele... Nem is tudom. Féltem Robint. Remélem, hogy megérti ezt.

- Te nagyon hülye vagy! - mondtam mosolyogva, szinte már nevetve, hozzá vágva egy párnát

- Igen, tudom hogy szereted de... - Masato a fejét fogta - akkor is jobb lenne ha...hogy is mondjam...nem lenne láb alatt - rosszallóan néztem rá

- Igaz.. - bólogattam - de Takanonak most szüksége van rám...úgy hogy jó lenne ha nem veszekednél velem ostobaságok miatt. Nem tettem vele semmit. Ha már nem szűz, az nem miattam van... - vállat vontam - viszont akkor érdemes lenne elgondolkodni kivel hetyegett - mosolyogtam Takanora. Viccesnek találtam a helyzetet...annyira komolytalan volt a feltételezés - Gyere...feküdj vissza... - felálltam, és a kezemet nyújtottam felé. Kissé megszédültem, talán az álmosságtól, de minden rendbe volt. Felvezettem a szobába. Lefeküdt, betakartam. Megálltam az ágy előtt, és egy darabig néztük egymást

- Szeretlek! - suttogtam. De láttam hogy már majdnem alszik. Lehajoltam hozzá,megfogtam a kezét, és megcsókoltam a homlokát, majd az ajkait. Hozzá dörgöltem a fejemet a mellkasához - Tényleg annyira fáj...? A hátsód..tényleg fáj? - mondtam halkan, végig simítva testének hátsó részét.

- Te meg mi az Istent csinálsz... - kérdezte Masato az ajtóból - Nem kéne csak úgy benyitnod... - gúnyosan dörgöltem neki a fejemet még utoljára Takanonak, aztán kicsit eltávolodtam tőle - Persze szeretnéd mi?! Hogy újra csúnyaságokat tehess vele... - Miről beszélsz? - fölpattantam Takano mellől - Hogy hogy miről...én csak védem a testvéremet... - Kitől?! Tőlem...? Ne akarj megint veszekedni velem...

- Te nagyon hülye vagy! - vágott hozzám Robin egy párnát. Nem érdekelt, csak mosolyogtam rá továbbra is. Nem törődtem a veszekedésükkel, mert bevallom őszintén, kicsit unalmas volt. Robin végig kitartott mellettem, aminek örültem is, de Masatonak semmi köze nem volt hozzá. Kezét nyújtotta felém, én pedig boldogan süllyesztettem belé a tenyerem. Felvezetett a szobámba, majd segített engem betakarni. Megállt az ágy előtt, majd a szemembe mondta azt, amit annyira hallani akartam. - Szeretlek! - suttogta. Már majdnem aludtam, úgyhogy minden erőmet össze kellett szednem, hogy ébren maradhassak. Megfogta a kezem, majd megcsókolta a homlokom, majd lágyan az ajkaim. Határtalanul boldog voltam, olyannyira, hogy még bele is pirultam. Fejét a mellkasomra tette, majd végigsimított a hátsó fertájamon. Szívem nagyot ugrott, ahogy gyengéden végigsimított rajta.

- Tényleg fáj? A hátsód... tényleg fáj? - kérdezte. Időm sem volt válaszolni, mert Masato megint elvitte a meghitt pillanatot. Újra veszekedni kezdtek, amire már figyelni sem tudtam. Csak akkor néztek fel mind a ketten, amikor a gyomrom nagyot kordult. Arcomba pír szökött, úgy néztem rájuk zavartan. De akármennyire is próbáltam titkolni a dolgot, a gyomrom egyre csak korgott. Ők meg csak néztek engem.

Egy nagyot sóhajtottam, amikor meghallottam Takano korgó gyomrát.

- Éhes vagy? - kérdeztem. - Persze hogy éhes, hiszen ma még nem evett semmit se! Mindjárt lemegyek és főtök neked valamit gyorsan Taka! - mondta Masato, aztán gyorsan hátat fordított, és szaladt le a konyhába enni valót csinálni. - hihetetlen gondoltam. Én is Masato után indultam, gondoltam hagyom piheni Takanot.

- Segítsek valamit? - kérdeztem Masatot a konyha ajtajából. Reméltem hogy nem veszekedés lesz megint annak a vége hogy lejöttem.

- Ühm, igen. Felszelhetnéd a répát meg a zöldséget a leveshez - mutatott az asztalon heverő zöldséges csomagra. Átnyúltam a dereka körül, és elvettem mellőle egy kést, aztán engedelmesen leültem, és elkezdtem karikákra vágni őket.

- Sajnálom - mondtam. - Mit? - meglepetten fordult felém - Hogy veszekedtem veled. Tudom hogy te is csak a legjobbat akarod Takanonak...szóval, ne hari hogy mást feltételeztem. - Ugyan. Én se vagyok kispályás - nevetett - Rá se ránts! Végül is örülök hogy te állsz a bátyám oldalán! - mosolygott. - Én is - megszorítottam a kezemben lévő kést, hogy tompítsam a zavaromat. Masato összehúzott szemöldökkel nézett rám, mintha csak ördögöt idéznék. Felálltam a helyemről, és beleöntöttem a karikára szelt zöldségeket a fazékba amibe a leves főt. Masato hirtelen elkapta a kezemet, magához rántott. Ajkát az ajkamhoz tapasztotta, és éreztem a nyelve ízét a számba. Erősen zártam a szememet. Még mindig csókolt, mikor léptek zaját hallottam az emeletről. Mikor végre ellengette az ajkaimat, kétségbeesetten fordultam hátra. A félelmem nem volt alaptalan. Takano ott állt a konyha ajtóba.

- Takano, én... - elment a hangom. Nem tudtam mivel védekezhetnék. Láttam az arcán, hogy élesen látta, amit nem kellett volna látni. Szerettem volna eltörölni az emlék képeket a fejéből, de már nem tehettem semmit. Csak imádkozni tudtam, hogy elhiggye hogy nem akarok senki mást csak is őt

Mikor mind a ketten lementek a konyhába, akkor esett csak le, hogy nekem mennyire fáj a fejem. Lementem a konyhába fájdalomcsillapítóért, de ami ott fogadott, azt nem hittem el. Masato... és Robin... együtt. Csókolták... egymást. Ledöbbenve néztem őket, hisz tisztán láttam az egészet. Szemeimből könnyek buggyantak ki. Lehetetlen, hogy ezek ketten ilyen kapcsolatba kerültek, míg én szinte eszméletlen voltam. A könnycseppek átszántották az arcom, majd lecseppentek az államról. Gyorsan elfordultam, de még nem mentem el. - Kérlek, ne zavartassátok magatokat. Bocsánat, amiért rátok törtem. A szobámban leszek. - mondtam, azzal felmentem lassan a lépcsőn, ügyelve arra, hogy ne vagyék észre, hogy sírok. Pedig sírtam. Még a szobámba sem tudtam bemenni, mert rámtört a zokogás. Arcomat a térdemre szorítottam, és összegörnyedtem. Éreztem, hogy valami újra fel akar jönni a torkomból. Botladozva siettem a fürdő irányába. Arccal a wc kagyló felé néztem, és éreztem, hogy kijön a gyomromból mindaz, ami tegnapról megmaradt. Csakhogy, mikor kinyitottam a szemem, ledöbbentem. Nem a gyomrom tartalmát hánytam ki, hanem a véremet. Hang nem jött ki a torkomból, nem tudtam senkinek se szólni. Csak rémülten néztem a semmibe. A torkom mart, és éreztem, hogy fulladozni kezdek a feljövő vértől. Csak nem akart elállni. Egyre több távozott a számból.

Rosszalló pillantással néztem vissza Masatora, aki önelégülten vigyorgott. Szerettem volna felpofozni, de inkább Takano után futottam. Az orvos azt mondta, ha tovább stresszel, megint vissza eshet. A fürdőben találtam rá. A wc előtt fuldokolt.

- Takano! - kiabáltam. A wc kagylót néztem. Láttam hogy megint vért hányt. - Nyugodj meg hallod! Ha nem nyugszol meg rosszabb lesz... - tovább fuldokolt - Francba! - felálltam. Kinyitottam az elsősegély dobozt ami a fürdőszoba falán függött, és kivettem belőle a gyógyszert, amit mentős adott az ilyen esetekre. - Vedd be! - mondtam neki, nem nem csinált semmit. Arra gondoltam, talán annyira tehetetlen hogy nem képes kinyitni a száját, ezért hátra döntöttem a fejét és szétfeszítettem az állkapcsát amíg lenyelettem vele a tablettát. Egyet -kettőt még köhögött, aztán lassan csillapodni kezdett. Gondolkodás nélkül öleltem magamhoz, nem törődve az előbb történtekkel - Idióta! - elsírtam magamat. - Miért kell így megijesztened! - a zokogásom és kiáltásaim hangjára följött Masato is.

- Robin. Te meg mit csinálsz? - Te mit csinálsz?! Az orvos világosan megmondta, hogy ha túl sokat stresszel, rosszabbodni fog az állapota! Akkor meg mi a fenéért kellett azt csinálnod?! - üvöltöttem rá torkom szakadtából. Ha miatta Takano kórházba kerül, nem állok jót magamért. - Hiszen te támadtál le engem....nagyon szenvedélyes tudsz lenni. Még mindig érzem a nyelved ízét a számba. Olyan...édes. - az ajkához emelte az ujjait - Te is érzed? - kérdezte a lehető legerotikusabb hangon, egy centivel közelebb hajolva hozzám - Ettől nekem is hányhatnékom van... - fintorogtam. Aztán újra Takano felé fordultam. - Gyere...próbálj meg felállni - benyúltam a válla alá, és óvatosan megpróbáltam felemelni, hogy aztán lefektethessem a szobájába. Ahonnan elhatározásom szerint ma már nem mozdulok ki

A fuldoklásom egyre csak erősödött, mikor berontott az ajtón Robin. Ordított nekem, de a fuldoklástól semmit sem érzékeltem. Hirtelen kifeszítette a számat, majd lenyeletett velem valamit. A vér hányása elapadt, és én kezdtem jobban lenni, amikor Masato is megérkezett. Üveges szemekkel néztem rá. - ... nagyon szenvedélyes tudsz lenni... te támadtál le... édes... érzed? - hallottam a szófoszlányokat. Robin újra fel akart állítani, de a lábaim csődöt mondtak, majd éreztem, hogy az a valami újra feljön a torkomon. Csakhogy ezzel együtt elvette az eszméletemet is. Élettelenül zuhantam a mosdó padlójára, a számból pedig ömlött a vér. Utoljára Robin arcát láttam, majd minden elsötétült.

-Francba!Francba! - üvöltöttem magamnak - Be kell vinnünk a kórházba! - Gyalog akarod bevinni a kórházba...hajrá... - gúnyolódott Masato, de igaza volt. - Felhívom Lisát! - ő az egyetlen akire számíthatok. Neki van kocsija, és biztos egyből segíteni fog. Gyorsan beütöttem a számot, miközben elővettem a még általános iskolába elsajátított ismereteimet az elsősegély nyújtásról. Valami csoda folytán Lisa felvette a telefont. Pár perc alatt ide ért. Gyorsan bevonszoltam Takanot az autóba. Szélsebesen indultunk el a kórház felé. A doki látva az aggodalmamat, készségesen a segítségemre állt. Ráfektette egy ágyra, infúziót adott neki, egy kis nyugtatót, és valami különleges antibiotikumot, amitől enyhült a vérzés, és ezzel együtt valószínűleg a fájdalma is csökkent. Az orvos jól megszidott, amiért nem vigyáztam rá jobban. Szégyelltem magam, és csak annyit tudtam magam elé hüppögni hogy "Sajnálom". Bár nagyon rosszul nézett ki, beengedtek hozzá. Még mindig nem tért magához. A kezét fogtam, és az ágyára hajtottam a fejemet.

- Sajnálom - nem győztem ismételgetni. Aztán kopogást hallottam az ajtón túlról. fölkaptam a fejemet. Lisa volt az.

- Ne haragudj, nem akarlak zavarni...csak gondoltam szükséged van társaságra -Persze...nincs semmi baj, gyere csak! - arrébb csusszantam a széken, ő pedig mellém ült. Gyengéden a kezemre csúsztatta a kezét. Erősen megszorítottam. Éreztem hogy átérzi az a fájdalmat amit belül érzek. -Az orvosoknak azt mondtad hogy a barátod, de igazából többről van szó, ugye? - a szemembe nézett. Bólintottam, és elmondtam neki az egész eddigi történetünket - Te pszichológusnak készülsz, ugye? - bólintott - nem beszélgetnél vele egy kicsit? Lehet hogy neked elmondana olyan dolgokat amiket nekem mer... - Beszélek vele ha szerinted ez segíthet, de Robin, nem hiszem hogy jobban lesz...addig biztos nem, amíg nem érzi 100% biztosnak magát melletted! - Akkor...menjek el? - kérdeztem bánatosan az arcát kémlelve - Lehet az lenne a legjobb. - összehúztam a szememet. Megígértem neki, hogy nem hagyom magára. Muszáj betartanom az ígéretemet. - Nem tehetem... - mondtam halkan. - Akkor beszélj vele! - tanácsolta Lisa, aztán egy gyengéd puszit nyomott a homlokomra, és kiment az ajtón. Takano szemei lassan kinyíltak, és éreztem ahogy erősen megszorítja a kezemet.

Halk beszélgetésre ébredtem. Éreztem magamon, hogy lélegeztetőt adtak nekem. - ... menjek el?... az lenne a legjobb... nem .... beszélj!... - hallottam a szófoszlányokat. Mikor már csak Robin volt a szobába, megszorítottam gyengén a kezét, majd lassan kinyitottam a szemem. - R- Robin... hol vagyok?... - megerőltető volt számomra a beszéd. Örültem, hogy Robin ott van mellettem, habár a bátyámat jelenleg utáltam. Miért tette ezt? Tudta, hogy fontos számomra Robin. De akkor mégis, miért? Csakis Robinra figyeltem, senki másra. Meg akartam csókolni. Érezni, hogy mellettem van. A kézfogás nem elég. Többre vágyom. De nem megy. Beteg vagyok. Egy szánalmas könnycsepp gördült le a szemeimből. Próbáltam nem zokogni, hanem csak pityeregni, de nehezen ment. Éreztem, hogy a torkom újra kaparni kezd, és megéreztem azt a fémes ízt a számba. Megint. A vérem kicsordult a számból, de most nem jött ki olyan sok, mert megpróbáltam nyugalomban lenni. Habár nem volt könnyű. Hamar elapadt a vérzés, ezért üveges szemekkel Robinra mosolyogtam, hogy ne aggódjon, túl fogok ezen lenni valahogy. Csak várja ki a végét. És ekkor berontott Masato felháborodva.

- R- Robin... hol vagyok?... - kérdezte, és egy könnycsepp gördült le az arcán, aztán újra kijött a vér a száján. Letörölgettem a ruhájára fröccsent vércseppeket., aztán berontott Masato, és üvöltözni kezdett. Nem értettem mit, mert nem érdekelt.

- Masato... - mondtam halkan - kint folytassuk. - egy búcsú csókot nyomtam Takano homlokára, aztán kimentem - Ez az egész miattad történt! - Ne kend ezt is rám, amikor te voltál az, aki felzaklatta! Nem tudnál visszamenni oda ahonnan jöttél? -Ezt én is kérdezhetném te tőled! - Miért nem engeded hogy boldog legyen?! - üvöltöttem rá, mire ő válaszul szorosan magához húzott, és megint megcsókolt. Ellöktem magamtól, és egy nagy pofont adtam neki. Aztán meghallottam, ahogy Takano megint öklendezni kezd, és ott hagytam Masatot.

- Takano... meg kell nyugodnod...ha kell sírj, ha kell üvölts, de muszáj kiadnod magadból! Különben nem lesz jobb! - ordítottam neki elég hangosan és határozottan ahoz, hogy úgy érezem megérti a gyengesége ellenére. Egyenlőre az öklendezés abba maradt. - Sírj, Takano! - parancsoltam rá

- Sírj, Takano! - parancsolt rám Robin. És én sírtam. Vállam rázkódott, hangom remegett, és öklendeztem még párszor, egészen addig, míg a könnycsatornám ki nem ürült. - Robin, éhes... vagyok. - mondtam erőltetetten. - És... szomjas is... Szívetmaró arccal néztem rá. Fájt mindenem. A hátam, az alsó fertájam, a fejem, a hasam, a torkom, a gyomrom, mindenem. - É... és ki is kell... mennem... - suttogtam szégyenlősen. Kínos magamat rábízni valakire, aki még gyengébb is, mint jómagam. Nehezen vettem a levegőt, de próbáltam nem kimutatni. Robin arcához nyúltam az ujjaimmal, megsimítottam, majd lassan közelebb húztam, hogy adjon nekem egy csókot. Ajkunk egybeforrt, szenvedélyesen, de gyengén, hisz tudta, hogy nekem most minden fáj. - Robin... nagyon... kell... - néztem rá kínosan.

- Nem vihetlek ki - mondtam keserűen, és elővettem a tálkát az ágya alól. Felemeltem a derekánál fogva, alá toltam, és lehúztam a gatyáját. Tudtam hogy kínos neki a szituáció, de nem volt más választása. - Hozok valamit enned, és valami innivalót is...addig te végezd a dolgodat...Liasa azt hiszem hozott valamit - szánalmasan elpirultam a tudattól, hogy meztelen alulról. De nem volt ideje annak, hogy ezzel foglalkozzak. Kikutattam a táskát amit Lisa letett amikor bejött hozzá. Egy kétszer egy literes ásvány víz, és valami kis könnyű kaja volt benne. Öntöttem egy kevéske vizet Takano műanyag poharába, és egy tányéron a kezébe adtam az ennivalót

- Egyél...vagy ha sírnod kell, sírj még...akár ki is mehetek, ha úgy könnyebb.. - kipirult az arcom, mert bár, szomorú voltam hogy így kell látnom, örültem hogy itt álhatok mellette. Még mindig égtek a csókjai a számon. - Csak tedd azt amit tenned kell...ami jólesik - megfogtam a combjait. Tudtam hogy neki nincs most kedve ilyesmikre, de talán valamennyire megnyugtatta...

Elém adott egy tálkát, hogy végezzem a dolgom. Mikor kész lettem, elvette tőlem elpirulva, majd kiöntötte. Adott nekem egy kis vizet, meg innivalót, majd leült a székébe és engem nézett. Nekem újra sírhatnékom támadt. A könnycsatornám megtelt, és én újra sírtam. Robin csak nézett rám szomorúan. - akár ki is mehetek, ha úgy könnyebb. - mondta, mire én elkaptam a kezét. - N-ne menj. Maradj. Kérlek. - mondtam, azzal megfogta a combjaimat. Nem értettem kicsit sem, hogy miért ott fogott meg, de nekem éppen elég volt az is, hogy legalább megérintett. Mosolyogtam rá, mint egy idióta, majd hallottam, hogy bejön a nővér, úgy tíz óra felé. - Uraim, Saga-san-nak fürdésre van szüksége. Uram, kérem, megtenné, hogy lemosdatja? Nyugodtan kiviheti mostmár. A fürdő a folyosó végén van, jobbra. - mondta, azzal felszívódott. Robin zavartan nézett rám. Ahogy én is rá. Elvégre, a fürdetés, az olyan... Jut eszembe, vajon Masato hova lett? De nem ez volt a legfontosabb kérdés, amit fel akartam tenni. Robinra néztem, majd megszólaltam. - Robin, mikor mehetek haza? Veled? - kérdeztem, közbe néztem a cselekedetét. A nyomasztó, fehér falak a kórházba borzasztóak voltak. Ráadásul a köpeny, mely olyan volt, mint egy kötény, mert hátul semmit sem takart... Szégyenlős vagyok egyébként is, de ez... nagyon kínos... és most Robinnak is látnia kell... meztelenül. Arcom elpirult, és újra éreztem azt a marást, de csak pár csepp vér jött fel a torkomból. Rámosolyogtam Robinra, és vártam, hogy segítsen. Illetve, reménykedtem benne, hogy segíteni fog.

- Nem tudom...szerintem pár hétig nem jöhetsz haza... de nem foglalkozz ezzel, csak pihenj! Így is úgy is veled vagyok... - mondtam, majd lassan felemeltem, és belecsúsztattam a kórházi kádba. Közbe pedig próbáltam visszafogni magam. Láttam a teljesen hófehérre festett bőrét, és minden baja ellenére nem voltam benne biztos hogy féken tudom tartani magamat. Megengedtem a vizet a kádba, és ledobtam magamról a ruháimat. Furcsán nézett rám, de nem érdekelt. Nem voltam képes távolságot ékelni magunk közé. Nem vagyok elég erős ahoz hogy távol maradjak, bármennyire is szeretnék. Két kezemet az derekához tettem. A lába közé húzottam, a hasán keresztül, az arcához, szorosan a testéhez feszülve. Gyengén a szemébe néztem.

- Takano... - suttgotam alig hallhatóan. Egy hosszú, szenvedélyes csókot adtam neki, miközben végig simítottam teste minden egyes szegletén, a mellkasától kezdve folyamatosan lefelé haladva. Lassan lejjebb csúsztam, úgy hogy éreztem minden egyes kis porcikáját ahogy végig gördül a testemen, és a mellkasát kezdtem nyalogatni. Próbáltam finom és óvatos lenni, annak ellenére, hogy testem minden mozdulata őt akarta. De még ennek ellenére is ott motoszkált bennem a szégyenérzet...de azért reméltem, hogy élvezi...

Ahogy a nyelvem átsiklott a testén, éreztem minden egyes izom felületét. Halottam hogy kicsit szaporábban veszi a levegőt. Fölnéztem rá. Piros volt az arca, becsuktam a szememet, és úgy kényeztettem tovább. Lejjebb haladtam. Végig simítottam a felső combján, kissé kifeszítettem, aztán lehajoltam, és számba vettem teste legérzékenyebb pontját. Hallottam gyengéd nyögéseit. Néha én is nyögtem kissé, a szerszámával a számban, de nem foglalkoztam vele. Mindenem kemény, és feszes lett. Éreztem a szervezetemben tomboló hormonokat. Nem bírják vissza fogni magukat.

Visszacsúsztam Takano ajkaihoz. Megcsókoltam, és mint valami takarót húztam magamra a vállainál fogva, én pedig neki feküdtem a kád másik felének. Tenyerem a mellkasát simította.

- Akarlak, Takano! - suttogtam egy milliméterrel eltávolodva az ajkától, továbbra is tartva a pillantását és gyengéden a mellkasát simogatva

Robin ajkai égették a testem minden szegletét. A mellkasom, az ajkaim, a hasam... és még ott is. Ajkai lágyan kényeztették megmerevedett nemi szervem, és játékosan nyalogatni kezdtem. De az utolsó pillanatban, mikor már úgy éreztem magam, hogy túlcsordulok, abba hagyta. - Akarlak, Takano! - mondta szenvedélyektől túlcsordulva. Én is akartam őt, de valami, illetve, két valami meggátolt benne. - Én is akarlak téged, Robin, de... tudod, mindenem fáj még, és épp egy privát környezetben vagyunk, és bármikor bejöhet valaki. Szerinted nem néznének ránk furán, amikor mind a ketten itt ülünk a kádban, és ráadásul azt csináljuk? Szerintem inkább ne kockáztassunk. - mosolyogtam rá, majd a szeme alá adtam egy gyengéd puszit, és folytattam a monológom. - Ígérem, ha kijutottam a kórházból, megteszem veled, már ha biztos nem fogod megbánni. Megfordultam, majd hagytam, hogy Robin megmossa a hátam. Keze érintése csiklandozta a bőröm, meg a csípőm, így néha fel is nevettem, néha pedig elkaptam a karját és megpusziltam azt, vagy éppen elrejtettem pirulásom. Határtalanul boldog voltam, hogy ott van velem. Velem, csak is velem. És engem szeret, engem akar, engem kíván. És nem mást. Csakis egyedül engem.

- Gonoosz vagy - nyüstöltem - Úgy se jönne be senki...ahj, gyorsan meg kell gyógyulnod... - várnom kell. De ez az édes várás...boldoggá teszi a szívem. Mikor végeztem a mosdatásával, átöleltem hátulról. Megpusziltam a hátát, és összekulcsoltam a kezemet a kezével. Jó érzés volt, csak üldögélni, de tudtam, hogy hamar ki kell szállnia, különben meg fog fázni. - Na gyere! - egy nagyot sóhajtottam. Ellöktem magamtól, és kiszálltam a kádból. A kezemet nyújtottam felé, hogy kihúzhassam. Megfogta a kezemet. Kihúztam a kádból. Belebutyeláltam egy köntösbe. Magamhoz húztam, megcsókoltam, aztán bedugtam az ágyba. Aztán megjelent Masato. Amikor megláttam őt az ajtóba, hunyorgó pofával elengedtem Takano kezét, és kisétáltam a szobából. Nem volt kedvem veszekedni. Kint a váróban ültem le egy pohár kávéval a kezemben, mikor üvöltözést hallottam odabentről.

Negyed óráig biztosan ücsörögtünk a vízben, ami idő közben langyossá vált. Kimászott a kádból, majd kisegített engem is. Segített visszaadni rám azt a borzalmas köpeny szerűséget, majd segített ágyba bújnom. Megcsókolta ajkaimat, majd távozni készült. Rá akartam kiáltani, hogy ne menjen, ne hagyjon egyedül, de akkor megjelent az ajtóban Masato, akit a legkevésbé sem akartam látni. Az eddig oké, hogy aggódik, de akkor is. Megcsókolta a.. szeretőm! Milyen dolog ez már. Robin kiment, majd késznek álltam rá, hogy ne előtte mutassam meg a sötét oldalam. Becsukódott az ajtó, majd a kezem ügyébe kerülő dolgot, ami a legközelebb volt, teljes erővel Masatonak dobtam, nem törődve azzal, hogy akár kárt is okozhatok benne. Fogaimat csikorgattam, és készenlétben tartottam egy másik dolgot is a kezemben, ha közelebb akarna jönni. Megkísérelte, de hozzá vágtam azt a nem tudom mit, de elvétettem. A bögre, - mint kiderült - hangos csörömpöléssel tört szét a falon.

- Tűnj el! - ordítottam. - Nem akarlak látni! Robin miattad ilyen feszült. Mi a fenéért csókoltad meg? Utállak, Masato, utállak! Menj vissza Albániába, vagy Oroszországba, vagy honnan tudjam, honnan jöttél, de engem és Robint hagyj ki a szánalmas kis életedből. Ne keresd a bajt, mert tudod milyen voltam régen. Ne akard, hogy újra elő jöjjön a régi énem! - ordítottam a képébe. Azonban Masato nem tágított. Közelebb jött, én pedig éreztem, hogy a gyűlölet uralmat vesz a testem felett, és olyanná válok, mint amilyen régen voltam. Masatonak ugrottam, és ütni-verni kezdtem. Ő még csak megmozdulni sem tudott. Ám arra nem számítottam, hogy valamit tervez. A lábaival kinyitotta az ajtót, majd kikiáltott. - Robin! Gyere ide azonnal, és nézd meg, milyen is igazából a te drága szerelmed! Egy vérszomjas kisfiú! Hát nem tünemény? - kérdezte gúnyolódva, majd belépett Robin. Rémült arccal nézett rám, ahogy fogaimmal Masato húsába vájok. Ereimben meghűlt a vér. Aztán újra felpezsdült. De sajnos, azonnal távozott is a torkomon keresztül. Akkora traumát okozott, hogy még bele is ájultam. Szemeim fennakadtak, mintha szívrohamot kaptam volna. Komolyan megriadtam magamtól. Minden értelemben. De féltem is. Hogy Robin ott lesz-e, ha a műtétemnek vége lesz.

Amíg Takanot betolták a műtőbe, én a váróban vártam Lisával, és Masatoval. - Ezt most mi a fenéért kellett... - kérdeztem Masatot, a felkaromat simogatta, hogy védjem magamat a hideg ellen
- Nem csináltam semmit - duzzogott - ő rohant nekem...igazán szerethet ha képes volt ilyen őrülté válni csak azért mert megcsókoltalak - a szeme sarkából, éppen hogy csak rám nézett.
- Pofa be! - kiáltatom rá, és majdnem én is neki mentem, de Lisa visszahúzott - Mi a fenéért vagy itt egyáltalán?!
- Mert ilyen kedvem van...
- Rohadj meg... - durmoltam az orrom alá, Lisa kezeit simogatva, amik jéghidegek voltak. Egész nap velünk volt a kórházba, holott semmi köze nem volt Takanohoz. Megnyugodtam - Összepakolok, és elköltözök - jelentettem be, a lehető leghiggadtabb hangon. Masato elégedetten vigyorgott - Odaköltözöm Takanohoz - mondtam határozottan. Még közelebb akartam kerülni hozzá. Olyan közel, amilyen közel csak lehetséges, hogy a legközelebbről óvhassam meg. Lassan a mentősök kitolták a kocsit. Elmondták, hogy pár másodperc múlva fel fog ébredni, és mostantól nem kell tartanunk attól hogy vér jön a szájából, csak hagyjuk felépülni, és ha minden jól megy, pár nap múlva haza mehet. Bementem vele a kórterembe, a kezét fogtam. Lassan kinyitotta a szemeit. Még bátyatank tűnt. Nem tudtam mit mondhatnék neki. Sok minden kavargott a fejembe, amik miatt nem tudtam rá nyugtatóan mosolyogni...aggódtam, szerettem, és féltem az agressziójától. De nem zúdíthattam rá mindezeket

Mikor a műtétnek vége lett, semmire sem emlékeztem. Az agyam nem volt képes tárolni az új, illetve régi információkat. Pedig a fiú, aki felém tornyosult, nagyon ismerős számomra. Mégsem voltam képes visszaemlékezni rá. Mintha egy vastag fal választotta volna el a régi és a mostani emlékeimet egymástól, amin lehetetlen volt áttörni. Csak bámultam őt. A gyöngyörű, világoskék szemeit, melyek olyanok voltak, akár a jég, a vörös haját, mely semmihez sem volt fogható. Puha, selymes, rövid, de a haja színét sehova sem tudtam tenni. Olyan természetellenesen vörös. Mintha festetve lenne. Lehet, hogy festetve is van. De akkor nem lehetne ennyire puha a festék miatt. De akkor hogy? Szemeim lejebb vándoroltak, majd megállapodtak enyhén szétnyíló ajkain, melyek mindig csak azt mondták, folyvon folyvást, hogy „Takano, Takano”. De mégis, ki lehet az a Takano? Ajkai csillogtak, mintha megnyalta volna őket, és arra várna, hogy valaki rátapassza az sajátját az övére. De tovább már nem sikerült ébren maradnom. Megfogadtam magamban, hogy ezt az angyali arcot soha nem fogom elfelejteni. Mikor újra felébredtem, minden emlékem visszatért. Óvatosan nyitottam ki a szemem, és fűrkésztem a körülöttem lévő környezetet. Sötét volt mindenhol. Csak az éjjeli szekrényen lévő lámpa pislákolt álmosan. Az ágy melletti székben Robin aludt, egy lepedővel bebugyolálva. Nagyon édesen aludt. De arra, hogy Robinban gyönyörködjek, nem igazán volt időm, hisz el kellett végeznem azt a dolgot, ami önző módon felébresztett. Feltámasztottam a kezemmel a derekam, hogy le tudjak nyúlni az ágy alatt lévő tálhoz. Minden rendben lesz. Robin csak hagy aludjon, ennyit még magam is el tudok végezni, gondoltam elszántan. Kinyújtottam a kezem, de a tál füle csak nem akart meglenni. Mikor végre meglett, boldogan néztem magam elé, de abban a pillanatban le is estem az ágyról.
- Fenébe. - próbáltam feltápászkodni a földről, de nem ment. Hátam fázott a kórház padlójától. A puffanásra Robin is felébredt, és aggódva nézett rám.
- Nincs semmi baj, csak megpróbáltam előszedni a tálat, és leestem az ágyról. - vigyorogtam rá. - Um, segítenél lécci feltápászkodni? Nekem nem megy. - néztem rá kínosan, és éreztem, hogy a raktárterületem, ahol a folyadékom tárolódik, egyre csak tel, és tel, míg csak ki nem csordul.

- Um, segítenél lécci feltápászkodni? Nekem nem megy. - nézett kínosan. Egy nagyot ásítottam. - Mekkora egy idióta vagy... - felálltam a székből, és odaléptem hozzá - Ühm...felemeljelek, vagy...csak rakjam alád? - kérdeztem. Elfordította a fejét, amiből arra következtettem, nem bírja sokáig, ezért csak alátoltam a tálat, és kibontottam a csomagolásból. Aztán hátat fordítottam. Túl kínos lett volna végignézni ahogy a dolgát végzi. - Legközelebb akár már ki is vihetlek a mosdóba...feltéve ha időbe szólsz - mondtam az államra téve az ujjaimat. Vissza fordultam felé, és kiöntöttem az alkotását. Aztán visszamentem hozzá, és felsegítettem az ágyra - Egyébkén, Lisa megígérte hogy beszél majd veled...tudod, ő pszichológus is...talán tud majd valamit segíteni - bizonyára nem nagyon tetszett neki az ötlet, elvégre mégis csak a régi nagy szerelmemről beszélünk, de nem ismertem mást aki jobban értett volna az emberi lélek rejtelmeihez mint ő - szeretném hogy beszélj vele - kértem, hogy erősítsem az akaratomat.

- Majd Lisa beszél veled. - mondta, én pedig elkezdtem duzzogni. Nem akartam azzal a nővel találkozni, aki valószínűleg elvette Robin első csókját... helyettem. Igaz, hogy pipa voltam rá, de ő segített ahhoz, hogy ide, a kórházba jussak, úgyhogy ennyit igazán megtehettem. Az ágyam az ablak mellett volt, így nem kellett sok erőmbe telnie, hogy elhúzzam a függönyt, és kémlelhessem az eget. Csillagtalan volt, és igazán felhős. A hold áttörte ugyan a felhők falát, de még így is homályos volt. Az ajtó felé fordultam, ahol az óra volt, és ránéztem. 4 óra lesz 10 perc múlva. Kb. ilyenkor szokott megjelenni a Nap az égen. Robin felé nyújtottam a kezem szótlanul, aki mit sem sejtve ejtette bele tenyerét az enyémbe. Magamhoz ragadtam, és hátulról átöleltem. Lábaimat összekulcsoltam a csípőjén, karjaimmal átöleltem őt. Homlokom a lapockáinak támasztottam, és mélyen beszívtam a bőre illatát a pulcsiján keresztül. Annyira pici, és törékenynek látszott a karjaimban, mint egy kismadár, akit egy nagy kalitkába zártak. Ajkaim szétnyíltak, és én megnyaltam játékosan a füle tövét, majd óvatosan beleharaptam a fülcimpájába. Kezeim felemelkedtek, majd arrébb söpörték a vállán a meleg pulcsiját, így a bőre önként kínálkozott felém. Ajkaim rátapadtak, és szívni, csókolni kezdtem a meleg, puha bőrét. Túlságosan is meleg volt. Természetellenesen. Másik karommal a homlokához nyúltam, ami lángolt. És az arca is ki volt pirulva. - Robin, jól vagy? Nagyon meleg a tested. Lázas vagy! Azonnal szólok a nővérnek. - a karom tétovázás nélkül indult meg a hívógomb felé, de Robin megállított.

- Ne...nem vagyok lázas... - suttogtam, és vissza húztam a kezénél fogva az ágyra. - Ne menj el - a vállára hajtottam a fejemet. Erőteljesen szívtam magamban az illatát az orrlyukaimon keresztül. Aztán lehámoztam róla a hálóinge egy részét. Szenvedélyesen kezdtem csókolgatni a nyakát és felső testét. Nem tudtam hogy most komolyan azt akarja e velem csinál ilyenkor...a kórházba, vagy csak szórakozik hogy megint arrébb dobhasson. Mindenesetre nem löktem el magamtól, de nem mertem tovább menni a csókolgatásnál. Viszont egyre szenvedélyesebbé és szenvedélyesebbé váltam az ölelésében. A vállaim égtek a csókjaitól. Már nem is bírtam semmit sem csinálni. elernyedtem a kezében. Hátra hajtottam a fejet, hogy még jobban hozzá férjen. Akaratlanul is nagy levegőket vettem. Hallatszott ahogy kifújom. A testem tényleg túlhevült, és már én sem tudtam hogy az izgalomtól vagy valami mástól, de nem is érdekelt. Amíg az ő ajkai simogatják a bőrömet nem.

- Takano... - suttogtam a nevét. Remegni kezdett a testem minden pontja, és már egyébként is szapora szívdobbanásaim még inkább felgyorsultak, mikor mellkasomat kezdte kényeztetni édes ajkaival. - Takano... suttogtam megint, a vágytól túl hevülve, csak ennyit voltam képes mondani. Máskor is voltunk már hasonló szituációba, de sosem volt még ennyire jó. Neve hallatára talán, a karomnál fogva, maga alá rántott. Fölöttem térdelve húzta le maradék testrészemről a pulcsimat, és gombolta ki a nadrágomat.

Elpirultam, és vártam, mikor lesz vége a mesének. De nem állt le. Még nem. A testem minden szeglete kő keménnyé vált. Mire ő újra a füleimet kezdte harapdálni és nyalogatni, mintha csak érezni, hogy ezzel tud a leginkább lázba hozni. Nem tehettem róla, de elkezdtem apró nyögéseket kiadni magamból.

Láttam, hogy akarja. Már régóta erre várt. Úgy döntöttem, hogy megteszem a kedvéért. Ledöntöttem az ágyon, és megfosztottam a pulcsijától. Gyengéd csókokkal ékesítettem a testét. Ajkaimmal a mellbimbóit izgattam, és meg-megharaptam néha egy kicsit. Kezeim lejebb vándoroltak, és megállapodtak Robin nadrágjával. Kicsit babráltam a nadrág gombjával, és a zipzárral, de az is hamar elengedett. Robin alsóján keresztül simogattam kissé megmerevedett férfiasságát. Miközben csókolgattam a nyakát, az ujjaim a fegyvere végéhez értek, és éreztem, hogy az előnedve már átáztatta a boxerét. Úgy döntöttem, hogy tovább megyek. Benyúltam a boxere alá, és játszadozni kezdtem a férfiasságával. Kicsiny köröket írtam le rá az ujjammal, majd éreztem, hogy megfeszül az egész teste, és a nedvét a tenyerem mélyére rejti. Kihúztam a kezem a boxeréből, felültem, majd éhesen nyalni kezdtem a kezemről a nektárját. Arcom lángolt, ahogy lenéztem az arcára, és zavaromban a kezeim közé rejtettem az arcom. - Ne, ne nézd! E - ez kínos. - motyogtam, majd elvittem a kezeimet az arcom elől, és felültettem Robint. - Figyelj. Akarlak. Nagyon. Megteszem veled, két feltétellel. Egy, nem fogod megbánni, hogy én vettem el hátul a szűzességed. Kettő, hogyha azt mondod, hogy fáj, akkor leállok. Rendben? - mosolyogtam rá a sötétben. Arcom lángolt, de nem érdekelt. Meg akartam mutatni Robinnak mindegyik oldalam. - Szeretlek. - suttogtam a fülébe, ahogy átöleltem, és vártam a válaszát.

- Ne azért tedd mert én akarom - mondtam - azért tedd mert te akarod, és csak akkor, ha biztos vagy benne...én már az vagyok...de mivel már így is elmentem, teljesen mindegy - fejeztem ki nemes egyszerűséggel az állás pontomat, holott nem volt ilyen egyszerű a történet. A szívem szakadt volna, ha megint nem érezhetem ahogy a testemnek feszülve folyik el. De nem akartam rákényszeríteni. Szenvedélyesen megcsókoltam, majd visszafeküdtem a hejemre, magamra húzva - Akarlak... - suttogtam. Egy darabig, tényleg csak egy egész kicsiny ideig, egymás szemét fürkésztük. Végig csókolgattam a nyakát, aztán vártam

Bólintottam, majd ráfeküdtem a testére. Az én férfiasságom is a mércét verte. Arcomat belefúrtam Robin mellkasába, majd megnyaltam. Olyan finom volt, akár a méz. Kezeim lehúzták a maradék ruhát róla, és vártam, ő akar-e engem vetkőztetni, vagy vetkőzzek magam. Megadtam neki az esélyt. Felültem a csípőjére, majd rámosolyogtam. - Van kedved levetkőztetni engem? - néztem rá.

- Ne kérdezd már ezt így meg - durcáskodtam, és vörösen félre néztem - Így is épp elég kínos ez az egész, hogy még sosem voltam férfira így felizgulva...én csak annyira.. - nem tudtam befejezni a mondatott, mert az államnál fogva maga felé fordította a fejemet, és tüzes csókjaival még jobban lángba borított. Hihetetlenül elvörösödtem, de ha már egyszer úgy is csinálni fogjuk, gondoltam engedek a testem minden szavára, és lehúztam a rajta feszülő háló inget, most már immáron teljes egészébe. Megemelte a medencéjét, hogy a nadrágot is letudjam húzni róla. Megtettem. Aztán vissza igazodtunk eredeti pozíciónkba, Élveztem mindent amit a testemmel ügyködött, de aztán bekattant valami. A mellkasánál fogva feljebb nyomta - továbbra is az ajkait tartva az ajkaimon , - aztán habozás nélkül, számba vettem teste érzékeny pontját. Közbe csukva tartottam a szememet, nem bírtam felnézni az arcára. Még csak azt sem tudtam, hogy élvezi e egyáltalán, de én élveztem. Ó, borzasztóan élveztem. A fegyveréből kiáradó fehér folyadék, szétáradt a szám minden területére. Más ember - egy normális ember - kiköpte volna, de én lenyeltem. Örültem, hogy lenyelhettem. Így úgy éreztem, tényleg eggyé válik a testünk. De tudtam, hogy lesz még mámorítóbb dolog is.

Föl és le húzogattam nyelvemet fegyverén, mintha csak hegyet másznék. Tulajdonképpen, nem is értettem mit csinálok. De Takano kissé nyögő hangját hallottam visszahangozni a fülemben, és ezt az élményt imádtam.

Levetkőztetett, bár kissé vonakodva. Elvégre, mind a ketten először vagyunk férfivel. Ez azért nem mindennapi. Majd éreztem, hogy a férfiasságom még jobban megmerevedik, és Robin a szájába vette. Ellenkezni akartam, mert elvégre meg sem töröltem a dolgom után, de nem zavarta. És én sem bírtam magammal. Olyan érzékien, finoman, de mégis szexin nyalogatta, hogy bármelyik pillanatba bele élvezhettem a szájába. Mikor aztán eljött a gyönyöröm pillanata, és a szájába engedtem a testnedvem, ő habozás nélkül lenyelte. Annyira izgató volt a látványa, hogy a testem érzékeny része újra készen állt. Eltakartam a kezeimmel, mert elvégre, csak egy kisfiú ezen része viselkedik ennyire... furcsán. Vörös arccal néztem rá, és ő is énrám. Nem mertem vele olyat tenni, amelyet nem igazán akart, így fordítottam a pozíciónkon. Én ültem a csípőjén, ő pedig alattam volt. Még nem tettünk semmit. Gondolkodtam. Érte bármit megtennék. Akármennyire kínos, vagy veszélyes dologról is van szó. Majd leszálltam róla, és felvettem a nadrágom. - Kérlek, várj itt, azonnal jövök, és folytatjuk. - mondtam neki, majd kisiettem a szobából. Utam a konyha felé vezetett. Csendben besurrantam, majd a hűtőből elcsentem egy tubus tejszínhabot. Utam a fürdőszoba felé vezetett. Tudtam, hogy őrültség, de Robin kedvéért megteszem. Megráztam a tubust, majd nyomni kezdtem fel. Fel, a testembe. Visszamentem a szobába, majd levettem újra a nadrágom. Újra Robin csípőjére ültem, csak fordítva. Tudtam, hogy észreveszi, hogy a tejszínhab ott virít a fedetlen hátsómon. És a hátsómban.

- Kérlek, várj itt, azonnal jövök, és folytatjuk. - mondta, és kisétált. azt hittem valami hosszabb gyalogtúrára megy, de nem. Csak a hűtőhöz ment ki, hogy tejszín habott fújon meztelen hátsó fertályára, aztán elém ült. Láttam hogy tényleg az egész hátsója olyan. Még belül is. Elnevettem magam. A szám elé tettem a kezemet.

- Bocsi...bocsi.. - mondtam - nagyon szexi vagy - közelebb az arcához, ami a válla fölött fordult felém. Nem tudtam biztosan akarom e...legalábbis a dolog ezen részét, de kíváncsi voltam az érzésre, és elvégre Takano az! Ő akarja...én is akarom... ezen felül pedig, tényleg nagyon dögös. Végig futtattam a nyelvem hegyét hátsó fertályán. A tejszínhab szét áradt a számban. Kínosan éreztem magam. De mégis folytattam. Felbátorodva, az egész nyelvem végig simított rajta. Egyre gyorsabban siklottam át felette, lassan eltávolítva a tejszínhabot. Hol volt, hol nem volt.

Kínosan feszengtem előtte. A tejszínhab belül csiklandozott, és igen hideg is volt. De elnevette magát. Én pedig elszégyeltem magam. Elvégre, hogy juthatott ilyen eszement ötlet a fejembe? Számolnom kellett volna azzal is, hogy nem igazán értékelni. - Bocsi...bocsi... nagyon szexi vagy... - mondta, mire elpirultam. Visszafordultam a fal felé, majd éreztem, hogy a nyelve hegye megérinti a fartájam. Rendesen megmerevedtem, majd ellazultam. A nyelve kis köröket írt le a bejáratom körül, majd éreztem, hogy belül is nyalni kezdi. Nem tehettem róla, a nyögések csak úgy záporoztak a számból. Mennyei érzés volt. Csakhogy, volt egy kis galiba. A bejáratomon belül van egy pont, mely épp annyira érzékeny, mint a férfiasságom. És ő pont azt nyalogatta. Férfiasságom hirtelen megmerevedett, csakúgy mint az egész testem, Robin nyelvét pedig szorítani kezdte a nyílásom. A nektárom csak úgy ömlött a kórház lepedőjére. Zihálva megfordultam, és álló szerszámmal, esdeklőn néztem Robin szemébe. Arcom lángolt, testem izzadt, ajkaimból pedig kicsikét folyt a nyál a lihegéstől. - Robin, tegyél... magaddá. - mondtam, azzal a bejáratomat szabaddá tettem előtte.